Navigare necesse est… – Hajózni szükséges…: téved, aki netán azt hiszi, mára megfakult ez a régi-régi latin bölcsesség. Vitorlázni ma is csak ugyanazon elvek szerint érdemes, mint a hajózás őskorában. Széllel szemben, mint közismert, lavírozni sem könnyű. Nagy szélben teljes vitorlával, figyelmetlen kormányossal, nemtörődöm legénységgel és elhanyagolt hajóval könnyen a vízben találja magát az ember. Egy nagy hajó persze számos előnnyel rendelkezik – simábban fut, nem bukdácsol a hullámokon, akár gyorsabb is lehet, mint egy kisebb: ám a kis hajó olyan átjárókon is könnyen átsiklik, amiket a nagy csak hosszas kitérővel hagyhat maga mögött. A kis hajó fordulékony, mozgékony, könnyebben alkalmazkodik a gyorsan változó körülményekhez.
Talán a kedves olvasó is érzi: a fentiek nem csak a vízi világra igazak. Az üzleti élet tengerén számos vitorlás igyekszik a cél felé, ki-ki a maga módján, a saját maga választotta pályán. A mi hajónk, meglehet, nem a legnagyobb a mezőnyben – de nincs okunk szégyenkezni. Az élmezőnyben haladunk, friss széllel, hisszük, jó irányban, és tudjuk, hozzáértő legénységgel, akik magukénak érzik a hajót. Ha velünk tart, biztonságos, kellemes útja lesz. Vízbeborulás nélkül.
Ugye egyetért, ha azt mondjuk, megfelelő csomagolás nélkül a legcsodásabb portéka is csak veszít az értékéből?
A csomagolást persze nem csupán szépérzékünk simogatására találták ki: természetesen az sem kevésbé fontos, hogy szállításkor az áru lehetőleg épségben érjen célba – a jó csomagolás minden szóba jöhető külső behatástól megvédi a terméket. És persze van itt még valami – a rakományt nem csupán jól csomagolni, de biztosan rögzíteni is alapvető fontosságú.
Családi vállalkozásunk immár tizenöt éve csomagol rendületlenül – no jó, pontosítsunk: azoknak segítünk, akik csomagolástechnikai eszközöket, anyagokat és gépeket keresnek, kiváló minőségben, versenyképes áron. Nem véletlen, hogy a család nevünk, egyben a cég neve is. Mi ezt bevállaltuk, mert hisszük ez egyfajta minősítés, a Kákonyi féle.
Legyen az polyetilén nyújtható és zsugorfólia, polypropilén, polyester és acél pántolószalag, öntapadó vagy enyvezett ragasztószalag, papíráru – nálunk biztosan talál, olyan méretben, minőségben, mennyiségben, amekkorában, amilyenben, amennyiben kívánja.
A csomagológépek területén is bátran hagyatkozhat felhalmozott tapasztalatunkra: ön elárulja, mivel foglalkozik, mi megmondjuk, mit válasszon hozzá. A praktikus kézi szerkezetektől egészen a komplett technológiai sorrá összeállítható nagygépekig mindent beszerzünk, üzembe helyezünk. Az általunk forgalmazott gépekre egy év jótállást biztosítunk – de biztos lehet abban is, hogy a szakszerű karbantartásban, alkatrészellátásban az egy év letelte után is állunk rendelkezésére.
Vállalkozásunk nem mamut méretű, épp ezért partnereink élvezhetik az igényeikhez csomagolt rugalmas megoldásink minden előnyét.
Alapításunk óta komolyan vesszük, amit csinálunk – csak az lehet igazán sikeres a pályán, aki mindent belead. De családi vállalkozás lévén mi azt is a mindennapokból tudjuk, milyen sokat jelent a jó csapatszellem: ha egyszer ön is beszáll közénk, higgye el, nem is lesz kedve máshol játszani.